Párommal igyekszünk nagyon környezettudatosan élni és ez meg is nyilvánul abban, ahogy a közelmúltban házat választottunk és ahogyan felújítottuk azt. Amellett, hogy a környezettudatos energiaforrásokra gondolva napelemeket szereltünk a tetőre, hogy zöld energiához jussunk, fontosnak tartottuk azt is, hogy spóroljunk a termelt energiával, így nem csak hogy a nyílászárók szigetelését korszerűsítettük, de új, modern ablakokat is szereztünk be. Kevesen tudják ugyanis, hogy a többrétegű üvegezéssel készült ablakok is képesek jelentősen csökkenteni a hőveszteséget amellett, hogy a hangszigetelésük is kedvezőbb. Úgy érzem sikerült ezen felújítások révén egy igen korszerű és zöld lakóhelyet kialakítanunk családomnak.
Fontos azonban az is , hogy a lakóhelyre fordított figyelem mellett a családunkkal is legalább ugyanannyira foglalkozzunk. Nemrégiben tűnt fel, hogy legkisebb gyerekünk kicsit le van maradva a fejlődésben, főként a kommunikáció és a szociális készségek terén. Míg otthon a család többi tagjaival ugyanúgy játszott meg beszélgetett, mint az összes többi gyerek, új helyzetbe kerülve először, az óvodában, feltűnően elszigetelődött a többiektől és nem tudott barátokat szerezni. Mivel párommal úgy gondoltuk, hogy ebből később nagyobb probléma is származhat, úgy döntöttünk, hogy inkább utánanézünk, hogyan lehetne a kölyök ezen készségeit fejleszteni. Úgy láttuk, hogy ehhez a feladathoz mi ketten nem leszünk elegek, így mindenképp professzionális segítséget akartunk kérni. Tehát kerestünk egy helyet, ahol van gyermek kommunikáció fejlesztés . Szerencsére megismertük a Mosolykulcs Fejlesztőházat, ahol egy nagyon jó csapatra találtunk. Már az első pár alkalom után feltűnt, hogy nagyon ügyfélközpontúak és minden gyereket személyre szabottan igyekeznek segíteni, fejleszteni. Nagyon kreatív foglalkozásokat tartanak, amelyek azáltal, hogy változatosak és izgalmasak, a gyerekekre is motiváló hatással vannak. Élvezettel végzik el a feladatokat és szinte fel sem tűnik közben nekik, hogy mennyit tanulnak és fejlődnek, így egyáltalán nem nyűg számukra a foglalkozás.
Azóta, hogy a gyerekünk a Mosolykulcs Fejlesztőházhoz jár kommunikáció fejlesztés foglalkozásokra, rengeteg javulást látunk a társas viselkedésén. Szerintem már az is nagy segítség volt neki, hogy a Mosolykulcsnál hozzá hasonló, félénk gyerekekkel találkozott, így jobban meg tudott nyílni előttük, de szerencsére ez a változás áthat az óvodára is. Elkezdett ott is játszani a többi gyerekkel és kezd barátokat is szerezni.
Összességében nagyon hálásak vagyunk a Mosolykulcs Fejlesztőháznak, mivel rengeteget fejlődött a kisfiunk, amióta hozzájuk jár a kommunikáció fejlesztés gyakorlataikra. Mi is tanultunk ezáltal valamit, hogy talán túlságosan a ház korszerűsítésével voltunk elfoglalva, a zöld lakóhely létrehozásával. Ehelyett pedig fontos mindig inkább a családtagokra, főleg a gyerekekre figyelni, hiszen mindezt nekik építjük, az övék lesz a jövőben.