Fél centiméteren múlt, hogy a nappali új ablaka be sem fér a meglévő kávába. A régi keret ferdén ült a falban, én meg szépen, vízszintben mértem, mert úgy tűnt logikusnak. Az egészet este csináltam, zseblámpával, mert napközben nem értem rá, és a mérőszalag vége folyton visszaugrott a párkányról. Az ablakos, akit egy ismerősöm ajánlott, ránézett a papíromra, aztán a falra, és csak annyit mondott: „a rossz mérés a legdrágább szerszám a házban.”
Nem szerette a hosszú magyarázatot. Kifeszített egy zsinórt a falsíkon, megmutatta, hol dudorodik a vakolat a bal felső saroknál, és elmagyarázta, hogy három ponton kellett volna mérni, nem egyen. A különbség hét milliméter volt. Hét milliméter, ami miatt vagy visszamegy a gyártóhoz az egész rendelés, vagy nekiesünk a falnak egy vésővel.
A keret végül befért, mert ő javította a méretet, mielőtt leadtuk a megrendelést. A mondata viszont megmaradt bennem, mert nem igazán az ablakról szólt. Arról szólt, hogy a legnagyobb kiadást ritkán maga a munka viszi el. Sokkal inkább az a lépés, amit valaki átugrott a tervezésnél, aztán utólag háromszor annyiba került helyrehozni.
Pár héttel később ugyanez a mondat jutott eszembe egy egészen más ügyben, amikor a bátyám bejelentette, hogy céget szeretne indítani.
A bátyám tizenkét éve dolgozik alkalmazottként, és nyáron eldöntötte, hogy a jövő évet már a maga nevében kezdi. Az első estén, amit a konyhaasztalnál töltöttünk a témával, kiderült, hogy egyikünknek sincs fogalma a számokról. Ő valami rémképet hordozott magában a kilencvenes évekből, amiben a hivatal mindent megvámol, én meg egy fórumbejegyzésre emlékeztem, amit valaki hét éve írt, ráadásul emlékezetből. Pontosan az a helyzet volt ez, amit az ablakos mérés nélküli megrendelésnek hívott volna.
Végül beírtuk a keresőbe, hogy kft alapítás költségei, és addig kattintgattunk, amíg olyan oldalra nem jutottunk, ahol nem szlogenek álltak, hanem tételek. A grossoffice.hu kft alapításról szóló összefoglalóján soronként ott volt, mi az, amiért ma fizetni kell, és mi az, amiért nem. Aminek külön örültünk, az volt, hogy ők gyakorlatban is segítenek, de azért jó volt mindenről alapos leírást kapni – akár kéri az ember valamiben az ő segítségüket, akár nem.
A bátyám kétszer olvasta el a sorokat, mert a fejében a három legfontosabb tétel még komoly összeget jelentett, valahonnan a kétezres évek elejéről. Most meg kiderült, hogy nincs illeték, közzétételi díj, és JÜB költség – legalábbis mind nullát mutat összegként. Bátyám ott ült a konyhaasztalnál a telefonjával, és kereste, hol a csapda benne. Jelzem: semmi csapda nincs.
Ami valóban fix kiadás, az a tulajdoni lap díja. Az ügyvédi munkadíj pedig az oldal megfogalmazásában az ügyvéddel történő megállapodás tárgya, vagyis erre nincs egységes árcédula. Ez az utolsó mondat volt az igazi tanulság. A kft alapítás költségei között gyakorlatilag egyetlen olyan tétel van, ami tárgyalható, a többi vagy nulla, vagy előre kiszámolható. Aki ezt tudja, az már nem a végösszegről alkudozik vaktában, hanem azt kérdezi meg az ügyvédtől, hogy a munkadíjban pontosan mi van benne, és mi az, amiért később külön számla érkezik.
Az is sokat nyomott a latban, hogy ha valakinek nincs ügyvédje, abban is tudnak segíteni, mert ezt az oldalukon külön kiírják. A bátyámnak nincs jogász ismerőse, és őszintén szólva ez volt az a pont, ahol két hétig megállt a gondolkodásban. Nem az összegtől ijedt meg, hanem attól, hogy nem tudta, kit hívjon fel elsőnek. Amint ez a kérdés megoldódott, egy este alatt végigment a fejében az egész terv, és másnap már a cégnéven gondolkodott.
Az ablak azóta a helyén van, a bátyám cége pedig ősszel indul. A hét milliméteres történet közben a család közös szófordulata lett: mielőtt bármit megrendelünk, előbb megnézzük, hol dudorodik a fal. A grossoffice.hu oldala ebben az ügyben pont ezt a mérőzsinórt adta a kezünkbe, és ha valaki most készül belevágni, én is ezzel kezdeném, nem a végösszeg megtippelésével.