A férjem éppen az ablakot szerelte otthon, mert valami gond volt a szigeteléssel, amikor sajnos a létra tetején állva leejtette a telefonját. Természetesen a betonra, a kijelző pedig ugyan nem tört be látszólag, de azóta nem működik.
Az ablakszerelés jól sikerült, mert azóta nem süvít be a szél jobb oldalon, mint eddig, így jobban tudunk aludni így télen is, viszont lett egy utunk a telefon szervizbe holnapra.
Bár azt még nem tudtuk, hogy melyikbe, mert szerencsére az utóbbi pár évben, mióta Budapesten élünk, nem volt szükségünk mobiltelefon szervizre, így most kezdtünk keresgélni.
Körülbelül egy fél óra netes kutatás után rá is találtunk a tökéletes telefon szervizre Budapesten!
Először csak olyanok jöttek szembe velünk, amik nem feleltek meg nekünk: munkaidő után nincsenek nyitva, hétvégén zárva vannak, drágán dolgoznak, napokra ott kell hagyni a telefont náluk, stb,
Viszont, ha neked is az az álmod, mint nekünk volt: tökéletes telefon szerviz Budapest városában, akkor ne keress tovább, mert az lcdfix.hu minden várakozást felülmúlt számunkra!

Ami számunkra a legfontosabb volt: hétköznap minden nap este kilenc óráig nyitva vannak, így munkaidő után is tudunk hozzájuk fordulni, kedvező árakon dolgoznak, és 1, azaz egy (!!!) órán belül szinte minden javítást megoldanak, így nem kell napokig készülék nélkül lenned!
Na, de nézzük meg, hogy ezen kívül mit is tud ez a telefon szerviz!
Márkafüggetlen mobiltelefon szervizről van szó. Az LCD FIX az Allee és Duna Plaza bevásárlóközpontokban található meg, ahol a legtöbb javítást 1 órán belül elvégzik, ráadásul időpontfoglalás sem szükséges, a szerviz azonnali segítséget nyújt a betérő ügyfeleknek.
Szolgáltatásaik között szerepel a kijelző csere, az akkumulátor csere, és a különböző készülékek karbantartása és javítása. Szinte bármilyen típusú eszközzel fordulhatunk hozzájuk, erről részletes listákat találunk az lcdfix.hu weboldalon, ahol az árakat is megtekinthetjük a különböző szolgáltatásoknál a különböző típusokra tekintettel.
Az LCD FIX adás–vétellel is foglalkozik: felújított készülékek értékesítése és használt készülékek felvásárlása, beleértve iPhone, iPad, Apple Watch, Samsung Galaxy, Google Pixel és MacBook modelleket.
A kijelző cserékre és a javításokra garanciát is vállalnak, így biztosak lehetünk a minőségben.
Ahogyan említettem, a legtöbb javítás kevesebb mint egy óra alatt elkészül, köszönhetően a raktáron tartott alkatrészeknek.
Az lcdfix.hu weboldalon könnyen eligazodhatsz, hiszen minden fontos információ jól strukturáltan megtalálható. A főoldalon rögtön áttekintheted a legnépszerűbb szolgáltatásokat, az elérhetőségeket és a legfontosabb garanciális információkat. A felső sávban találjuk a menürendszert. Ha konkrét javítási lehetőségeket keresel, itt megtalálod a kijelző- és akkumulátorcsere, valamint egyéb szervizszolgáltatások részleteit, márkák és modellek szerint lebontva. A kapcsolat részen találod a szervizek címét (Allee és Duna Plaza), az elérhetőségeket és egy térképes útmutatót is, hogy könnyen odatalálj.
Ha tehát profi segítségre vágysz, és gyorsan szeretnéd megjavíttatni a készülékedet, az LCD FIX a legjobb választás! Szervizeikben az Allee és a Duna Plaza bevásárlóközpontokban azonnali javítást kínálnak, időpontfoglalás nélkül, a legtöbbször 1 órán belül. Prémium minőségű alkatrészekkel dolgoznak, így a javítás után olyan lesz a készüléked, mint új korában! Képzett szakembereik mögött több évnyi szakmai tapasztalat áll, és gyors, megbízható, profi szolgáltatást kínálnak korrekt áron! Ne várj tovább, vidd be készüléked még ma hozzájuk! Válaszd te is az lcdfix.hu csapatát! Mi biztosan őket keressük fel holnap!